Verő Tamás rabbi újévi köszöntője

Aki esetleg lemaradt róla, vagy újra szeretné elolvasni Verő Tamás rabbi újévi köszöntőjét, mely a Frankel zsinagógában hangzott el erev Ros Hásáná, az itt most megteheti.

Sáná tová u’gmar hatima tová!

 

ROS HÁSÁNÁ 5776 / 2015

Verő Tamás rabbi, Frankel Zsinagóga

Az elmúlt hetek, hónapok eseményei következtében olyan kérdések foglalkoztattak bennünket, melyek a lelkünk mélyét és érzelmeinket is megbolygatták. Ezek egyike számomra, az esélyegyenlőség kérdése. Mint rabbinak és mint szülőnek, az utóbbi hetekben az iskolakezdés állt a mindennapjaim középpontjában. Az üzenőfalamat elárasztották az „első nap az iskolában” fotók, amelyek készítői többnyire lelkesebbek voltak, mint felvételek alanyai. A képek között megakadt a szemem egy karikatúrán, melyet a jelenlegi oktatási rendszer kapcsán posztolt egy anyuka. A kép egy tanárt ábrázolt, aki egy íróasztal mögött ül. Vele szemben felsorakoznak különböző állatok: elefánt, majom, kígyó, fóka, mögöttük pedig egy fa látható. A tanár így szól: A tisztességes kiválasztás érdekében, mindenki ugyanazt a feladatot kapja. Másszatok fel a fára!

A menekültek tömeges megjelenése Magyarországon olyan erkölcsi, etikai, vallási és lelkiismereti kérdéseket vetett fel bennünk, melyekkel eddig nemigen találkoztunk, foglalkoztunk. De abban biztos vagyok, hogy ezeket az embereket, gyerekeket nézve, ahogy reményekkel teli gyalogolnak az autópályákon Nyugat irányába, új értelmet kapott számunkra az esélyegyenlőség kérdése.

Aztán egyre közeledtek az ünnepek. Azon tűnődtem, létezik-e egyáltalán olyan része az életünknek, ahol megvalósul a gyakorlatban az esélyegyenlőség, és nem csak egy Qiktív eszme marad. Erről eszembe jutott az a jónéhány idős és beteg ember, akik nagyon szeretnének velünk lenni most ezekben az órákban, de nem tudnak, nem lehetnek közöttünk. Ezúton is szeretném szívből köszönteni

őket, és kívánni nekik mihamarabbi gyógyulást a kerek és édes új esztendőben.

Kerekesszékben ülő ismerősömmel beszélgettünk az életéről. Azt mondta, nem a Qizikai akadályok jelentik a fő nehézséget, és egy nagyon találó hasonlattal meg is magyarázta mire gondol.
„Képzeld el azt – mondta, hogy felkészülsz egy állásinterjúra, elmész randira, szépen felöltözöl, nyilván jó benyomást akarsz kelteni, legyen az egy leendő társad vagy főnököd. De mindezt úgy kell megtenned, hogy közben a homlokodra van ragasztva egy papír, amire rá van írva a leggyengébb pontod, a legtámadhatóbb területed, ami normális esetben csak sok idő után, vagy jobb esetben soha nem derülne ki. Nálam a leggyengébb pontom az első, amit meglátnak rajtam, és csak nagy ritkán kapok rá esélyt, hogy az erősségeimet is bemutassam. Az előítéletek megszületnek abban a pillanatban, ahogy meglátnak engem.”

Ma este, Ros Hásáná este, mindannyian úgy érezzük, mintha ugyanaz a cédula a homlokunkon lenne. Sőt! Kifejezetten azért jövünk el a zsinagógába, hogy felragasszuk, felvállaljuk a rajta szereplő viselt dolgainkat, tetteinket. Az Örökkévaló pedig Jom kipur kimenetelekor leveszi majd a homlokunkról a papírt, és mi megkönnyebbülten kezdjük el az új esztendőt.

Bizakodva arra gondoltam, talán pont Rosh Hásáná napja, és a zsinagóga az a hely, ahol az esélyegyenlőség megvalósulhat. Úgy vélem ma este mindenki egyformán kap még egy esélyt, pontosan 10 napot, hogy értékelhesse tetteit, és megbánhassa bűneit.
Tavaly ilyenkor az Örökkévaló megajándékozott bennünket egy újabb esztendővel. Ha most felhelyeznénk a képzeletbeli cédulát a homlokunkra, és ráírnánk, hány valóban értékes percet töltöttünk el az elmúlt évben, és ez alapján irattatnánk be a jók és rosszak könyvébe, vajon megijednénk, vagy megnyugodnánk?

 

Egy midrás szerint minden ember annyit ér, amennyit képes önmagából megosztani másokkal. Legyen az tudás, étel, szeretet, pénz vagy idő. Attól függ ki mit tud adni. A hagyomány szerint 3 micva teljesítésével tehetjük jobbá sorsunkat az Örökkévaló szemében.

Tesuva: azaz megtérés, önmagunkkal történő szembenézés útján. T’ila: azaz imádság, az Örökkévaló felé.
Cedaka: azaz adomány, embertársaink az arra rászorultak javára.
A t”ilá (ima), és a cádáká ( adomány) teljesítése könnyen értelmezhető.

De hogyan teljesítsük a tsuvá, a megtérés parancsát? Ha az Örökkévaló elvárná tőlünk, hogy tökéletesek legyünk, annak teremtett volna bennünket! De mint tudjuk ez nem valósult meg. Isten pusztán annyit kér tőlünk, hogy ha tévedtünk, ha vétkeztünk, ismerjük be, tanuljunk belőle, és térjünk vissza a helyes útra. A Szentély idejében ennek a Tórában előírt, meghatározott rendje volt. A zsidó emberek felvitték az állat vagy növényáldozatukat a Szentélybe, és amikor átadták, szóban elmondták a bűneiket, vagyis bűnáldozatot mutattak be.

A tsuvá szó erede azonban – meglepő módon – nem utal sem a bűnökre, sem azok beismeréére. A tsuvá szó a „lásuv” héber igéből ered, melynek jelentése: visszatérni. De vajon mihez térünk vissza? Honnan és hova térünk vissza?

Az egyik , legismertebb, legnagyobb tudású középkori tudós, Rabbi Moshe Ben Nachman Katalóniában élt a 13. században. Ő Mózes szavait emeli ki, amikor Mózes életének végéhez közeledett, és próféciájának csúcsán látja a zsidó nép sorsát több száz évre előre.

Képernyőfotó„És lesz midőn reánk jönnek mindezek a dolgok, az áldás meg az átok, amelyeket eléd tettem, és szívedre veszed mind a népek között, ahová eltaszított téged az Örökkévaló, a Te Istened. És megtérsz az Örökkévalóhoz, a Te Istenedhez és hallgatsz szavára, mind aszerint, amint neked a mai napon megparancsolom, Te és gyermekeid, egész szíveddel és egész lelkeddel. Akkor visszahozza az Örökkévaló, a Te Istened fogságban levőidet és irgalmazz neked, újra összegyűjt téged mind a népek közűl, ahová elszórt az Örökkévaló a Te Istened.”

Mózes megjósolja a zsidó nép kiűzetetését és szétszóródtatását más népek között, majd visszatérését Izrael földjére. Nachmanidesz magyarázata szerint ez a tórai rész egyetlen parancsolatról szól, a tsuva, a megtérés micvájáról. De miből következtetett erre? Az imént elhangzott 3 mondatban 5 alkalommal szerepel a „lásuv” szónak különböző alakja. Vagyis Ramban magyarázata szerint a tsuvá

koncepciója a száműzetésből, és a megtérésből származik, ahova a zsidók bűneik miatt kerülnek, és ahol a zsidók megtérnek, visszatérnek a valláshoz, majd ennek következtében a Földhöz, melyet az Örökkévaló adott nekik. Azt mondja, a tsuva teljesítéséhez két dolog szükséges: a spirituális visszatérés a hithez, és a Qizikai visszatérés Izrael földjére.

A mi generációnk számára olyan könnyen teljesíthető a tsuva, a visszatérés, mint még soha ezelőtt. Olyan tanulási lehetőségek állnak rendelkezésünkre, melyek szüleink, nagyszüleink számára elképzelhetetlenek voltak. A technológia fejlődése lehetővé teszi, hogy otthon a fotelben olvassuk a zsidó irodalom legnagyobbjainak tanításait, kortárs elméletekkel, magyarázatokkal fűszerezve. Budapesten közel 20 közösség és több tucat zsidó intézmény, szervezet várja tárt karokkal az érdeklődőket. Páratlan módon a tanulás lehetősége nem csak a gazdagok kiváltsága, nincs anyagi feltételekhez kötve.

A Szentföldre való visszatérés sem volt soha ennyire könnyű. Szabad akaratunkból élünk a Diaszpórában, és – egyelőre – bármikor elhagyhatjuk, visszatérhetünk Izrael Földjére, ahol nem hódítók és nem kietlen sivatag, hanem egy virágzó civilizáció, a modern zsidó állam vár, fogad bennünket.

Az ünnepeken elmondott imádságok nagy része arról szól, hogy az Örökkévaló segítsen nekünk visszatérni Cionba. Amikor ezek a szövegek születtek, elképzelhetetlennek tűnt, hogy ami után ennyire vágyakoztak, az valaha a zsidók számára ilyen könnyen elérhető lesz. Szerencsések vagyunk! Lehetőségünk van a tanulásra, a vallás gyakorlására, részt venni a zsidó közösségi és kulturális életben, büszke zsidóként nevelni gyermekeinket, és az is csak elhatározás kérdése, hogy mindezt földrajzilag hol tesszük. A zsidó történelem

tükrében soha nem tapasztalt szabadságban élünk. Minden adott ahhoz, hogy visszatérjünk ahhoz, amit családjaink kénytelenek voltak feladni 70 évvel ezelőtt. Ez lenne a tsuvá maradéktalan teljesítése, és ehhez most kérem az Örökkévaló áldását.