imaidők

Március 13-án csütörtök este köszönt be Purim ünnepe. Purim, az összefogás és a megmenekülés napja. Mottó:

„És a zsidóknak fény és öröm volt, vígság és dicsőség! – Így legyen mindannyiunknál! (Eszter könyve 8. fejezet, 16. vers) A történet: A héber dátum: Ádár hónap 14. A purim a sok gyásznap, mely a zsidóság több évezredes történelmét kíséri, mellett egy igazi hamisítatlan örömünnep. Az ünnep történelmi hátterét Eszter könyvéből ismerhetjük meg, mely szerint időszámításunk előtt 470- körül Áhásvéros (görögösen: Xerxes) király uralkodásának idejében az ámálék népből származó főminiszter, Hámán, el akarta pusztítani a Perzsa Birodalom minden zsidó lakóját. Azonban a zsidó Mordeháj és unokahúga, nevelt lánya Eszter, meghiúsította Hámán gonosz tervét és megmentette népét a pusztulástól. A sorsvetéssel (perzsa nyelven: PUR, ebből a szóból származik az ünnep neve) megállapított napon és a zsidók fegyverrel a kézben védték meg magukat és számoltak le ellenségeikkel, ahogyan Eszter könyvében is olvashatjuk. A hagyományok: Előírás, hogy purim ünnepén meg kell ajándékozni legalább egy embertársunkat kétféle dologgal, olyannal amely rögtön alkalmas az elfogyasztásra. Ezt az ajándékküldést hívjuk a közismert jiddis szóval sláhmónesznek (héberül: misloáh mánot). E kedves figyelmességre, kötelességre már Eszter könyvében is van utalás. Azonban nemcsak ajándékot kell küldeni, hanem a rászorulókat is meg kell ajándékozni. Legalább két embertársunknak kell adni ajándékot, mely ez esetben lehet pénz is. E fontos előírást bölcseink szintén Eszter könyvében található mondatokra alapozzák. Purimkor ünnepi lakomát (miste) kell tartani. A bibliai időben is díszes étkezéssel ünnepelték meg a megszabadulást. E lakomákon bort is ittak, talán ezért rendelték el bölcseink, hogy „Minden ember köteles annyi bort inni, hogy ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordeháj között!” -írja a Talmud, a Megilá traktátus 7b oldalán. Purimkor szokás maskarákba, jelmezekbe öltözni, másnak látszani. E jelmezek voltak a kellékei a purimi játékoknak (jiddisül: püremspíl/purimspiel), előadásoknak is, a kimondottan e napra írt tréfás színdaraboknak. A purimi tréfák (stiklik) szinte előírásszámba mentek e napon. Ekkor választották a purimi rabbit is, kinek joga volt akár a bevettől eltérő módon is magyaráznia a közösségnek a Szentírást. Egyszóval purimkor majdnem minden meg van engedve, ami jólesik, persze a törvény keretein belül. Az álarc viselésének másik okát abban is kereshetjük, hogy ez az egyedüli szentírási könyv, amiben Isten neve nem szerepel, ám mégis mindenhol ott érezzük az Ő óvó jelenlétét. A történések álarca mögül figyel bennünket. Az ünnep üzenetei: Purim és a zsidó történelem szorosan összefonódik, mert purim ünnepében benne foglaltatik a zsidóság eddigi sorsa, történelme is. A Szentírásban olvassuk, hogy Hámán vérfürdőjétől a zsidók megmenekültek, de sajnos azt is tudjuk hány és hány Hámán előzte meg és követte őt? Hogy a szétszórtságban hány zsidó esett a gyűlölet áldozatául, sehol sincs feljegyezve. Ezen üldözések folytán a zsidók erősebb összetartásra szorultak, mint más népek és bizonyos mértékben külön világot éltek. E külön világnak szerves része a purim örömünnepe is. Számunkra a sok-sok tanulság közül az egyik legfontosabb, hogy a zsidó szellemi és fizikai túlélés útja csakis az összefogás és a hagyományok megtartása lehet. Néhány tanács a hölgyeknek: A purimi sütemények között hagyományosan megtalálható a flódni (almával, dióval, mákkal és (szilva)lekvárral rétegezett sütemény), a kindli (mákos vagy diós tekercs „pólyásbaba” formában), a kráncli (tésztakarika, tojásfehérjéből készült habbal a tetején), valamint a legközismertebb purimi sütemény: a hámántáska (homentás, ozné Hámán). A hámántáska mákkal vagy (szilva)lekvárral megtöltött háromszögletű sütemény, mely alakjának és elfogyasztásának több magyarázata van. Az egyik magyarázat szerint a német mák (Mohn) és a táska (Taschen) szavak összevonása, héber névelővel ellátva (Há-Mohn-Taschen), melyben így szerepel a Hámán (Há-Mohn) szó is. Van oly vélemény is mely szerint Hámán süvegének volt ilyen alakja; mások szerint a halálra ítéltek fülét akkoriban levágták (ozné Hámán = Hámán füle). Vannak kik úgy vélik, hogy a három szöglet a zsidóság három ősatyját jelzi, mert az ősök: Ábrahám, Jichák/Izsák és Jákob érdeme volt, hogy jött purimkor a segítség. Történelmi érdekességek: A purim szó és a hozzá kapcsolódó események a zsidó történelem oly szerves részévé váltak, hogy a különböző városok zsidó közösségei saját megmenekülésük napját is purimnak nevezték. Például: anconai purim (megmenekültek a földrengés pusztításától 1690-ben), budai purim (Páduában tartották annak emlékére, hogy 1684-ben a budai vár ostromának hírére a csőcselék megtámadta házaikat, de szerencsésen életben maradtak), tripoliszi purim (1793-ban a kalózok rabszolgákká tették a zsidókat, de csodásan kiszabadultak) stb.

Március 01. A Párását Skálim, a sékelek szakasza. A szakasz a pusztában, minden férfi által adományozott máchácit hásekelről (fél sékelről) szól. A Szentély idejében ezt olvasták fel Ádár hónap elején, ezzel figyelmeztetve mindenkit, hogy niszánban hozzák el a fél sékel adományát a Szentély részére, amiből vették a közösségi áldozatokat. Nekünk is fel kell ébreszteni magunkban az adás vágyát.

Március 08. A Párását Záhor, az emlékezés szakasza, ezt a Purim előtti szombaton olvassuk fel. Ebben van szó az Ámálék nevű népről, akik megtámadták a zsidókat, miután kijöttek Egyiptomból. Ámálék testesíti meg a Tórában az abszolút rosszat, a rossz tulajdonságokat, akire semmilyen hatást nem tettek az egyiptomi kivonulás csodái. Azért olvassuk Purim előtt, mert Hámán, aki a purimi történetben ki akarta irtani a zsidókat, szintén ebből a népből származott. Fontos emlékeztetni magunkat, hogy irtsuk ki magunkból a rossz tulajdonságokat.

Március 22. Párását Párá A Vörös Tehén szakasza. A párá ádumáról, a vörös tehénről szól a szakasz. Ha valaki halott által tisztátalan lett, ahhoz, hogy megtisztuljon, az volt szükséges, hogy a vörös tehén hamujából a tisztulásának a harmadik és a hetedik napján ráspricceljenek. A pusztában is aktuális volt, hiszen Niszán hónap elsején állították fel a Miskánt és később a Szentély idejében is ekkor aktuális, hiszen a pészáchra, ami egyike a három zarándokünnepnek, minden férfinek hoznia kellett áldozatot. Aki nem volt rituálisan tiszta, az nem hozhatott áldozatot. Nekünk is szükséges, hogy vágyjunk a rituális és spirituális tisztaságra egyaránt.

A chaméc felkutatása és kitakarítása

Az Egyiptomi Kivonulás csodáját a zsidó nép nemzedékről nemzedékre hagyományozta és megőrizte mindmáig, gondosan ügyelve a legapróbb részletekre is. Az Egyiptomi Kivonulás tette néppé Izraelt, a Kivonulás közepett köttetett örök szövetség a nép és az Úr között, a nép és az Ország között: ezeknek az eseményeknek céja a Tóra‑adás és a zsidóságnak a maga Országában szabad népként való letelepítése volt. A legszembeötlőbb, apáról fiúra szálló, évezredeken át megőrzött peszáchi szokás ‑ noha látszólag amolyan mel1ékes kísérőjelenség ‑ a minden kovászostól, megkelt ételtől való tartózkodás. A Tóra elbeszélése szerint Izrael népe nagy sietve kényszerűlt elhagyni Egyiptomot, az elsőszülöttek halálától sújtott fáraó és a nép haragjától tartva. Nem is volt idejük útravalót készíteni, hanem fogták a tésztájukat, s azon keletlenül vittek magukkal: maceszlepényt, mert meg sem kelt (Smot, 12,39). Ez volt Niszán 15‑én, a Kivonulás napján. A kovászos, megkelt ételek nemzedékeken át hagyományozódó tilalma két cé1t is szolgál. Az egyik, hogy érzékletesen állítson emléket a Kados Baruch‑Hu, az Ö‘rökkévaló hatalmas kezétől vezetett, mindenki szemeláttára történő Egyiptomi Kivonulásnak. A másik: az idők végezetéig emlékeztetni az eljövendő nemzedékeket, ilyen emelkedett hittel bíztak atyáink az Ö‘rökkévalóban, noha semmiféle előzetes felkészítésben, nevelésben nem részesültek. A kovászostól való tartózkodással és a mácot (mácesz) evésnek parancsával hajtunk fejet az Ö‘rökkévaló nagysága és atyáinknak kételkedés és ellenvetés nélkül való, lángoló hite előtt. Nem csak a chamécra vonatkozik, hogy „ne láttassék és ne találtassék a birtokodban” az ünnep alatt, hanem a valami egy dologban benne lévó chamtéc is tilos. Így a legkisebb mennyiségű chamécos anyag bármilyen keveréke is elegendő hozzá, hogy még legyen tiltva az egész Peszách idejére. A halacha a következő három szabállyal mutat utat:

Meg kell keresni a chamécot és eltakarítani.

Elhatározzuk, hogy megsemmisítünk minden chaméco(s)t.

Eladjuk a chamécot az idegennek, a gojnak.

Ami a chaméc keresését illeti, a Tóra szerint elég, ha az a szándékunk, hogy lemondunk a chamécról. Elég, ha lélekben elhatározzuk, hogy lemondunk a birtokunkban lévő minden chamécról, és kijelentjük, hogy „legyen olyan, mint a föld pora”, olyan dolog, aminek végleg semmi fontossága, jelentősége nincsen, mint a föld porának. Ilyen módon nem hágja át az ember azt a parancsot, hogy ne találtassák chaméc a birtokában. Peszach előtt kötelesek vagyunk a legalaposabban megvizsgálni, hogy van-e a birtokunkban chaméc, s ha találtunk, el kell égetnünk a Széder-este előtti napon (erev-Peszachkor), a napkeltétől számított hatodik óra kezdetéig. Niszán hó 14. napjának beköszöntekkor, az erev-Peszách előtti estén, aprólékosan meg kell vizsgálnunk, hogy nem maradt-e chaméc a lakásunkban, noha Purimtól kezdve egészen eddig a napig már mindent végigtakarítottunk.

Erev-Peszach előestéjén, mindjárt a Máriv, az esti ima után van a chaméc keresésének ideje (bedikát cháméc). Semmiféle munkát sem végzünk, amíg a kutatást be nem fejeztük. A kutatást gyertyafénynél ejtjük meg, s előtte a következő brachát mondjuk: Áldott vagy Te, Urunk, I-stenünk, a világ királya, aki megszenteltél bennünket parancsaiddal, és megparancsoltad a chaméc megsemmísitését. A chamécot rnásnap délelőtt el fogjuk égetni, a keresés tehát nem végső célja valaminek. A gyertya fényénél kikotrunk minden sarkot, minden repedést, főleg a rendesen chamé tárolására szolgáló helyeket. Tollseprűvel „takarítjuk” össze a talált kenyermorzsákat, belegyűjtjük egy zacskóba, és félretesszük. Jól szem előtt levő helyre tesszük, hogy el ne felejtsük elégetni másnap a délelőtti órákban, a széder-estet megelőző napon. A ház gazdája kimondja, hogy minden, a tulajdonában 1evő chaméc és kovász(os), amit nem vett esetleg észre és nem tudta elégetni, mintegy nem is létezik számára, nem tekinti tulajdonának. így szól: Minden birtokomban levő chaméc és kovász, amit nem láttam, és amit nem égettem el, legyen semmis, értéktelen és senkiése, mint a föld pora.

A chamécot legkésőbb Erev-Peszach (a Széder este elötti nap) hatodik órájának kezdetéig el kell égetni. Ha az egész nap 12 részre (órára) van osztva, akkor a napkeltétől számított negyedik óra végéig szabad a halacha szerint chamécot enni, azaz a nap első harmadában. Az ötödik órára nézve a törvényhozók azt mondják, hogy köztes helyzetben van: chamécot már nem esznek, de meg nem kötelez elégetni sem. A hatodik óra kezdetétől fogva kötelező elégetni a chamécot.

Kóserolás, izzítás, áztatatás, forrázás

Minthogy a chaméc nem csak önmagában tilos, hanem a valami másban benne lévő chaméc is, tilos az egész évben használatos edényekben főzünk, mert a szegélyekben, hajlatokban, repedésekben megszorult chamécos ételmaradékot nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehet belőlük kitisztítani. A legjobb, ha van külön peszachi edényünk, minden, ami csak kell, amit egész éven át nem használunk. Mégis sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy külön edényeket vásároljanak és tartsanak, kénytelenek hát ugyanazt használni, amit egész éven áthasználnak. Mielőtt azonban peszachi használatba vennénk, ki kell őket kóserolni.

Maca smura

Az Egyiptomi Kivonulás emlékére tilos kenyeret, chamécot ennünk, viszont maceszt (maca) enni kötelesek vagyunk: macesz-lepényt sütöttek a tésztából … mert nem kelt meg (Sömot – Móz.11. – 12,39), kovászosat ne egyetek, minden lakó helyeteken kovásztalan kenyeret egyetek (Sömot – Móz.II. – 12,20). Bölcseink azt vonták le ezekből az írásversekből, hogy meg a nők is kötelesek maceszt enni, noha a peszachi macesz-eves olyan micva, amelyet az idő határoz meg, s az ilyeneket a nők nem kötelesek teljesíteni (tfilin, imádkozás stb.). Azért, azt mondták, mert a kötelezettség a tilalommal van párhuzamba állítva, és minden „ne tedd”-micva érvényes a nőkre is. Mintegy a „ne tedd”-micva folytatása a macesz-evés parancsa, s a nők osztoznak benne a férfiakkal. Valami különbség azért van a chaméc-evési tilalom és a macesz-evés parancsának végrehajtásában. A tilalom az egész ünnep idejére (hét nap Izraelben, nyolc nap Erec-Jiszraelen kivül) szól, a kötelezettség korlátozva van a Széder-estére. Niszán 15-16.-án kötelesek vagyunk maceszt enni, ahogyan az írásvers mondja: este egyetek maceszt, az ünnep többi napján pedig engedélyünk van rá. A zsidók többsége a közönséges maceszt eszi a Széder-estén is, de aki mélyen akarja teljesíteni a micvákat, az maca smurát, az egész éven át gondosan őrzött lisztből készült maceszt szerez be erre az alkalomra. Miben különbözik ez a maca smura a közönséges macesztől? A közönséges maceszt is egész éven át őrzik a nedvességtől, mindentől, ami erjedést okozhat benne, a liszt megörlésének pillanatától kezdve. A maca smura már a gabona learatásának pillanatától kezdve különös elbánásban részesül. Mert tudni kell, hogy az erjedés veszedelme ott leselkedik a maceszra a búza levágásának idejétől kezdve egészen a sütés végső teendőiig: túl nagy meleg, a levegő nedvessége, a vízzel való összegyúrás elhúzódása mind alkalmatlanná tehetik a maceszt. Így akik esznek a Széder-estén közönséges maceszt, azok is ügyelnek rá, hogy legalább az a (személyenként) kb. három darab, amivel az ember a macesz-evési kötelezettségének eleget tesz, maca smura legyen. (A megengedett 18 percnél tovább ne álljon, 18 percen túl pedig már erjedésnek számit, ha nem kezdik el sütni.) Nagyobb tisztelet jut ki a micvának, ha emberi kéz teljesíti. A mai napig is sokan vannak akik szigorúbban veszik a micvát, és csak kézi maceszt esznek az egész ünnep alatt.

Macat micva, maim selanu

Régebben az volt a szokás, hogy a Széder-estére szánt maceszokat kézi munkával sütötték meg, erev-Peszachkor, a délutáni órákban. Ezt a maceszt nevezik macat micvának, mert a macesz-evés micvájának teljesítésére szolgálnak. (Mint említettem, csak a Széder-estén kötelességünk a Tóra szerint maceszt enni, az ünnep napján pedig csak meg van engedve.) Erev Peszach előtt egy nappal, sötétedés előtt, azaz a naplementétől a csillagok feljöveteléig (nem sokkal a chaméc-keresés időpontja előtt), ki szoktak menni vizet meríteni, vagy kútvizet vagy forrás illetve folyóvizet; ez az az időpont, amikor a víz eléggé hideg, a célnak megfelelően. A vizet Peszachra kikóserított hűtőedényekben kell tárolni egész éjszakára, legalább 12 órán keresztül. Azért kell hűvösen tartani a vizet, hogy ne erjedhessen meg a tészta, amikor összekeverik a vizet a liszttel. Ezt a vizet nevezik májim selanunak, a víz, amely (felügyeletünk alatt) éjszakázott. Erev-Peszachkor, a chaméc elégetése után, a dé1i órákban, fogjuk az erjedéstől gondosan, alacsony hőmérsékleten őrzött lisztet, és megsütjük a Széder-estére szánt maceszt. A macot micva sütése nagy ünnepélyességgel, a micvateljesítés örömével zajlik, a sütés minden egyes mozzanatát ezzel a kijelentéssel kísérik macat micva céljára. Vigyázni kell, nehogy a tésztát nap érje, ne álljon a fűtőtest mellett. Három maceszt helyezünk a Széder-tálra, hárman együtt jelképezik egész Izraelt: egy a kohéneket, egy a levitákat, egy pedig az összes többit, Izraelt.

Erev – Peszach

Jókor reggel, korán kelünk ezen a napon, mert sok a tennivaló a Széder-estéig. Amikor állt a Szenté1y, ez a nap is ünnep volt, a nap közepén áldozták fel a peszachi áldozatot. Hallé1t mondtak alkonyatkor, azért a mai napig is az a szokás, hogy ne végeznek semmi munkát már dé1töl kezdve, kivéve a macesz sütését. Már a déli órákban sem szoktak más munkát végezni, csak ami a Széder-este előkészítéséhez szükséges. Fontosságánál fogva bölcseink olyan szigorúan vették ezt a szokást, hogy azt mondták, „aki munkát végez erev-Peszachkor, nem fogja áldásnak jelét se látni soha”. Számos kötelesség esik erre a napra. EI kell égetni a chamécot, amit nem égetünk el, el kell adni a nem-zsidónak, maceszt sütni, végül elkészíteni a Széder-tálat. Az elsőszülött fiúk böjtölni kötelesek erev-Peszachkor. Az is, aki csak anyjának elsőszülött fia, de apjának nem elsőszülött fia. Azért böjtölnek, hogy visszaemlékezzenek az egyiptomi elsőszülöttek halálára és a zsidó elsőszülöttek csodálatos megmenekülésére. Micva lakomán, pl. amit az újszülött körülmetélésére (brit-mila, „brisz”) vagy a Talmud egy traktátusának befejezésére rendeznek, azonban szabad enniük. Ezért szokták úgy rendezni a dolgokat, hogy a zsinagógákban, tanházakban (bét Midrás) éppen erev-Peszachra essen egy maszechet befejezése. A Sacharit, reggeli ima után tartják meg az utolsó órát a maszechet magyarázatából, az elsőszülöttek részt vesznek rajta, és az utána következő lakomán. Így az elsőszülöttek tanulással „váltják” meg a böjtöt, és a micva-lakomán való részvétel miatt már egész nap ehetnek. Erev-Peszachkor korán imádkoznak, hogy maradjon idő reggelizni. Reggelire még chamécot esznek. A chaméc evés tilalma a nap felkeltétől számított negyedik órában kezdődik, ez kb. reggel 9 óra. Ennek minden évben külön utána kell nézni. Ezután eltakarítjuk a maradékokat, minden morzsát összegyűjtünk, amit pedig nem akarunk elégetni, azt a rabbi útján eladjuk a nem-zsidónak. A hatodik óra kezdetekor elégetjük a chamécot. Erev-Peszachkor mikvébe (rituális fürdő) mennek, az embernek meg kell tisztulnia az ünnep tiszteletére, meg is kell nyiratkozni, de még a dé1elötti órákban (ne felejtsük el, hogy az ünnepben kezdődik az ómer-számlálás 49 napja, az alatt tilos nyiratkozni). Dé1től kezdve a férfiak sütik a maceszt és előkészítjük a Széder estét. Chamécot már nem eszünk, de a macesz is tilos a Széder estéig. Egyáltalán, igyekszünk keveset enni, hogy jó étvággyal tegyünk eleget a macesz-evés micvájának, ne csak úgy ímmel-ámmal. Erev-Peszach nem böjtnap (kivéve az elsőszülötteket), mégsem eszünk sem chamécot, sem maceszt. Van, aki már Niszán hó elsejétől tartózkodik a macesz evésétől. Kóser Peszáchot kívánunk Mindenkinek!