DR. VERŐ TAMÁS RABBI
Verő Tamást rabbit a Budapesti Rabbiképző Intézetben avatták fel 1999-ben, azóta a Frankel Zsinagóga rabbija. Közösségépítő munkája során nagy hagnsúlyt fektet a kisgyermekek és a fiatalok megszólítására. Részt vesz számos más zsidó szervezet munkájában, mint a Szarvasi Tábor, az Élet Menete, A Scheiber Iskola, a Benjamin óvoda. Tamás a Veszprémi Zsidó Közösség rabbija is, ahova minden ünnep előtt ellátogat. Tamás számára a legfontosabb, hogy a Frankelben mindenki a számára legkényelmesebb módon élhesse meg zsidóságát, és otthon érezhesse magát a közösségben.
VERŐ BÁN LINDA
rebecen, író, oktató
Verő Bán Linda 1976-ban született Budapesten, hagyományőrző zsidó családban. Az 1990-es években aktívan részt vett a zsidó közösség újjáépítésében több szervezetben és a Szarvasi táborban. 2000-ben művészettörténet diplomát szerzett a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, majd egyéves ösztöndíjat nyert a Paideia – The European Institute for Jewish Studies in Sweden iskolába. 2002-ben házasodtak össze Verő Tamás rabbival, akivel azóta együtt építik a Frankel Zsinagóga közösségét. Linda főleg az oktatási és ifjúsági programokat szervezi a Hillel Oktatási Alapítvány vezetőjeként. 2007-ben jelent meg az első ismeretterjesztő könyve, a Hanukai Zsidongó. Azóta a Zsidongó sorozatban tizenkét könyve jelent meg öt nyelven, mind a zsidó hagyományokról és identitásról szól kisgyermekes családoknak. 2015-ben alapította meg a BBYO Hungary Ifjúsági Közösséget 12-16 éves tinédzsereknek.
Nevem Tordai Péter, 1948.01.07 –én születtem Nyíregyházán, ahol a lehetőségek adta kereteken belül édesapámmal egyetemben aktív résztvevői, szervezői voltunk az akkori neológ hitéletnek. 1968 –as Budapestre felköltözésemtől kezdve először a Nagyfuvaros utcai kilében gyakoroltam hitemet a mb. Salgó rabbi alatt, majd 1975 –ben innen kerültem lakhelyem megváltozásával a Frankel Zsinagógába, ahol Singer Ödön főrabbi alatt gyakoroltam hitemet és zsidóságomat. 1976 – 1980 között a közösség aktív tagjává váltam, majd fokozatosan elöljárónak, vezetőségi tagnak és később a Frankel közösség elnökének választottak meg. Ekkoriban igen dinamikusan fejlődött a közösség mind létszámban, mind tartalomban, új arculatot adtunk a helynek, és a teljes tatarozás mellett hitéleti megújuláson is keresztül mentünk. A fiatal és energikus Verő Tamás rabbi 1999 –től kezdve kilénk vallási vezetője, akivel egyetemben a kezdetektől nagyon harmonikusan tudtunk együtt dolgozni, az akkor még aktív mb. Doff Imre kántorral egyetemben. A megújult szemlélet keretei között, a hitélet szem előtt tartása mellett kiteljesedhetett az azóta is igen aktívan látogatott klub élet, a Talmud-Tóra oktatás, a Frankelben van a BBYO szervezetének magyarországi központja (a Verő házaspár aktív gondozásában). Büszkén vallhatjuk azt is, hogy kántorként jelenleg körzetünkben funkcionál a világszerte elismert, a „kántorok Pavarottijaként” elhíresült dr. Nógrádi Gergely főkántor, akivel nagyon elégedettek vagyunk. Közösségünkről elmondható, hogy nagyon erősen családcentrikus, amelynek egyik legfőbb hajtómotorja a rabbi-rebecen páros.
Jómagam 48 éve élek házasságban, 2 felnőtt leánygyermekem és 4 unokám van és természetesen életünket a zsidósággal kapcsolatos események gondolatiságában éljük. Vallási és civil kapcsolataim rendszere nagyon erős, ami főként abból ered, hogy mintegy 6 évig voltam a MAZSIHISZ és a BZSH elnöke, valamint alelnöke, mindezt a 133 éves Frankel Zsinagóga világi elnöki tisztségem mellett, melyet immár 31 éve folyamatosan látok el. Tevékenységem az önkéntes és térítésmentes vallási élet mellett még többek között kiváló minőségű, megfelelő kashruttal ellátott tokaji kóser borok előállítása és forgalmazása is.
SÁROSI ÉVA
irodavezető
ARATÓ JUDIT
Micve Klub vezetője
NÓGRÁDI GERGELY
kántor
DOFF IMRE ZCL
főkántor
SÁROSI VIKTÓRIA
Sófár újság szerkesztő
ELÖLJÁRÓK …
OSZLOPOS TAGJAINK …
ÖNKÉNTESEINK ….