Lág BáOmer

Az omer 33. napja, Ijár hónap 18-a, egy különleges és egyben kivételes nap. A tradíció szerint ekkor szűnt meg Rabbi Akiva tanítványait tizedelő járvány. Ezért ezen a napon a peszach második napján kezdődő gyászidőszakot megszakítjuk, és ilyenkor megengedett a borotválkozás, a nyiratkozás, vidámság, esküvő tartása. Lág BáOmer RASBI (Rabbi Simon Bar-Jochaj) Rabbi Akiva egyik legnagyobb tanítványa halálának napja. A hagyomány szerint a rómaiak elől 13 évig egy barlangban bujkált fiával Elazarral együtt, és ez idő alatt kitanulta a csodatevés tudományát is. Neki tulajdonítjuk a Zohar, a Kabala alapműve megírását. Rasbit kérjük ilyenkor hogy vigye imáinkat ő mint igaz ember egy Cádik az Ö’rökkévalóhoz, és ilyenkor táncolunk, éneklünk, örömünnepet tartunk. Felső Galileában Meronban gyújtják a legnagyobb tábortüzet (ilyenkor ugyanitt vágják le először a hároméves kisfiuk haját), amit ilyenkor az egész világon hasonló tüzek gyújtása követ. A Zohár, a Tóra rejtett bölcsességét említi, ahogy „…lámpás a micva, de a Tóra maga a fény…” Mislé, 6,23, és Jeremiás 23,29 „Nemde, mind tűz a szavam? Mondá az Ö’rökkévaló, ezért emelünk, erre emlékezve mi is tüzeket. Ünnepeljünk közösen!