„Minden hetedik évben, Szukkot ünnepén, mikor egész Izrael összegyűl I’sten színe előtt, olvasd fel a tant egész Izraelnek füle hallatára.” (Mózes V. 31/11) Ez az ősrégi emlék él a IX. század óta vallásunk rendelkezésében, hogy a Tórának évenként ismétlődő felolvasását a Szükeszt befejező Smini Áceresz másnapján fejezzük be, és ugyanakkor kezdjük is meg. Smini Áceresz második napja így nyerte kizárólagosan a Tórának szentelt jellegét: Innen a középkortól fogva szokásos elnevezése: Szimhász Tajre, a Tóra örömünnepe. Valóban örömünnep ez, a zsidó év egyik legtisztább vallásosságot sugárzó örömnapja. Díszes külsőségek fejezik ki örömünket, boldogságunkat.
Az esti I’stentiszteleten is, a délelőttin is hétszeres körmenetben vonulunk végig a zsinagóga összes Tórájával a bima, a tóraolvasó asztal körül. Az üres frigyszekrényben egyetlen gyertya világít, jelképül annak, hogy „a Tan a világosság”. Gyermekek zászlókkal kísérik a tórákat a templomon végigvonuló útjukon.
A délelőtti istentiszteleten három Tórából olvasnak fel. Az első Tóra olvasmányát Mózes ötödik könyvének utolsó szakasza alkotja. Lehetőleg minden jelenlevő férfit felhívunk a Tórához, illetve még a gyermekeket is. Az utolsó mondatoknak, valamint a második Tórából a Teremtés könyve kezdetének, végül a prófétai szakasznak felolvasása a gyülekezet egy-egy tekintélyes tagjának járó nagy kitüntetés. Az erre három tisztességre kiszemelt férfiaknak elnevezése: Chátán Torá, Chátán Berésit, Chátán Máftir, a Tóra, a Teremtés könyve, a prófétai olvasmány „vőlegénye” Ők hárman régi szokás szerint a közösség tagjait vendégül látják. Ilyenkor hazánkban halvacsorákat tartanak.